MOST KEZDED? A LEGJOBB HELYEN JÁRSZ.
Minden, amit a mosható pelenkákról érdemes tudnod - még mielőtt belevágsz.
Nem számít, hogy a szülői szakasz mely fázisában vagy, szerintünk soha nem késő új dolgokba belevágni.
Mi már ahhoz is gratulálunk, hogy idáig eljutottál, és hogy egyáltalán a mosható pelenkákról és rólunk olvasol, legyen az ok akár a környezetvédelem, akár a természetes anyagok előnyben részesítése.
Máris megtetted az első lépést!
Olvass tovább, hogy egy átfogóbb képet adhassunk a mosható pelenkák világáról, még mielőtt belevágnál, és hogy minden olyan kérdést megválaszolhassunk, amelyek kezdőként felmerülhetnek Benned.
TUDTAD?
Egy korábbi kutatásunkból kiderült, hogy az általunk megkérdezettek közel kétharmada szerint mindössze 150-200 kg nehezen lebomló veszélyes hulladékkal jár csak maga a pelenkázás. A valóságban pedig:
AMIT AZ ELDOBHATÓ PELENKÁKRÓL NEM MONDANAK EL
A KISBABÁKRA VESZÉLYES ANYAGOK
Dioxinok, nátrium-poliakrilát, tributil-ón (TBT), illékony szerves vegyületek (VOC) – csak néhány a közel 50 méreganyag közül, amelyek az eldobható pelenkákban megtalálhatóak.
Ezek nem csak bőrkiütésekhez vezethetnek, hanem olyan vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek károsíthatják a máj működését,szem-, orr- és torokirritációt, fejfájást, máj-, vese- és központi idegrendszeri sérüléseket okozhatnak.
Az eldobható pelenkák gyártásához színezékeket, műanyagot, vazelint, ragasztó vegyszereket, festékeket, mesterséges parfümöket használnak, hogy elfedjék a kellemetlen szagokat.
Ezzel szemben a Babambino mosható pelenkái természetes anyagokból készülnek, amelyek közel 50 méreganyagtól óvják meg a kisbabád bőrét, amelyek a bőrirritációk, a legtöbb sírás és a nyugtalan éjszakák legfőbb okozói.
1 TONNA VESZÉLYES HULLADÉK
Egy baba szobatisztulásáig, csak pelenkázással kb. 1 tonna nehezen lebomló veszélyes hulladékot termelünk.
A Babambino megálmodásakor nem csak az eldobható pelenkák mennyiségének csökkentését tűztük ki célul, hanem a bolygónkat védő és megóvó ügyeket is támogatunk.
A természet vezérel minket, és folyamatosan lépéseket teszünk annak érdekében, hogy segítsük megvédeni azt, lépéseink legyenek bármilyen kicsik is.
Ebben a folyamatban Te is részt vehetsz, hiszen – a rendelési értéktől függően – a megvásárolt pelenkáink által befolyt összeg egy részét facsemeték elültetésére fordítjuk a Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal (#MyForest) szorosan együttműködve, amelyről egy névre szóló elektronikus oklevél kerül kiállításra, amely a globális felmelegedés elleni küzdelemről ad tanúságot.
A MOSHATÓ PELENKÁKRÓL
HOGYAN MŰKÖDNEK A MOSHATÓ PELENKÁK?
A mosható pelenkákkal kapcsolatban sokaknak a tetra pelenkák vagy a kényelmetlen gumibugyik jutnak az eszükbe, azonban a mai mosható pelenkák másak: a régi kor praktikus megoldásait ötvözik a mai kor elvárásaival annak érdekében, hogy azok minél jobban megfeleljenek rohanó és modern életstílusunknak.
A Babambino egyedi és dupla tervezésű mosható pelenkáit úgy terveztük, hogy használatuk egyszerű legyen azoknak is, akik előtte még soha nem pelenkáztak, így tökéletes választás kezdőknek, más családtagoknak vagy bébiszitterek számára is.
Mosható pelenkáinkkal nem csak a baba bőrét védjük a rengeteg mesterséges anyagtól, de a környezetünket is jelentős mértékben óvjuk, hiszen már napi 1 db mosható pelenka használatával megközelítőleg 900 db eldobható pelenkával termelünk kevesebb nehezen lebomló veszélyes hulladékot.
A MOSHATÓ PELENKÁK FELÉPÍTÉSE
A legtöbb mosható pelenka általában 2 elemből áll: egy vízálló pelenkakülsőből és egy nedvszívó belsőből.
A Babambino pelenkái kívülről vízálló és légáteresztő, környezetbarát eljárással készült anyagból készülnek, amelyeket belülről pihe-puha suede cloth anyag bélel – ez segít szárazon tartani a babapopsit.
Ehhez jönnek még a pelenkabetéteink: 1 db rövidebb és 1 db hosszabb, bambusz frottírból, illetve 70% bambusz + 30% organikus pamutból készült nedvszívó betétek, amelyeket egyszerre használhatsz zsebes és AI2 összeállításként.
Vannak külön méretű mosható pelenkák?
A mosható pelenkák között vannak olyanok, amelyek méretét nem lehet állítani, így a baba növekedésével folyamatosan, egyre nagyobb méretű pelenkákat kell vásárolni. Ezt vásárlás előtt mindenképp érdemes végiggondolni.
Mivel a kisbabák mérete hetek alatt is rengeteget változhat, ezért a Babambino pelenkáit úgy alkottuk meg, hogy azok mérete könnyedén állítható legyen, kb. 3,5 kg-tól akár 16 kg-ig.
Ez nem csak rendkívül környezetbarát, de gazdaságos is, mivel nem kell a baba növekedésével folyamatosan új pelenkákat vásárolnod.
Mosható pelenkáinkkal tehát már néhány hónap alatt megtérül a kezdeti befektetés, a megtakarítás pedig egy kisbaba esetén 100.000-250.000 Ft-ra tehető. Egy jól összeválogatott készlet pedig akár a következő babát is kiszolgálhatja, így a megtakarítás akár félmilliós is lehet.
TIPP
A már nem használt, de jó minőségű és még működőképes pelenkákat használtan is eladhatjuk, így a kezdeti befektetés egy jelentős részét is visszakaphatjuk.
HÁNY MOSHATÓ PELENKÁRA LESZ SZÜKSÉGEM?
Sokan vásárolnak kezdetben csupán 1-2 mosható pelenkát, így szoktatva magukat fokozatosan a mosható pelenkák világához. Szerintünk ez a megközelítés azért jó, mert így nem kell félned attól, hogy mit kezdesz a megvásárolt pelenkákkal, amennyiben ez az egész dolog nem jönne be. A tapasztalataink szerint:
› kb. 8-10 mosható pelenka szükséges, ha csak részben használsz mosható pelenkát (napi kb. 2-3-szor),
› kb. 12-18 mosható pelenkára lesz szükséged, ha napi 4-6 mosható pelenkát adnál a babára,
› kb. 24-28 mosható pelenka szükséges, amennyiben kizárólag mosható pelenkát használsz nappalra és éjszakára is.
MI MÁSRA LESZ MÉG SZÜKSÉGEM?
A Babambino-nál minden pelenka megvásárlásakor automatikusan további két (egy rövidebb és egy hosszabb), bambusz frottírból készült mosható pelenkabetétet küldünk, így nem kell aggódnod, hogy milyen betétet vásárolj a pelenkáinkhoz. Amennyiben további betétszettre lenne szükséged (pl. pelenkacserekor), weboldalunkon bármikor vásárolhatsz további betétszettet.
Mosható betéteink már önmagukban is rendkívül nedvszívóak, így az esetek többségében csak akkor lesz rá szükséged, amikor cserélni szeretnéd őket. Ha azonban jól jönne egy kis extra segítség, például a hosszú éjszakákra, vagy ha sokat pisilős babád van, weboldalunkon lehetőséged van extra/éjszakai betétszett vásárlására is (70% bambusz + 30% organikus pamut).
A Babambino mosható betéteink még gazdaságosabbá és környezetbarátabbá teszik a mosható pelenkák használatát, mivel pisi/kaki esetén ezek bármikor cserélhetőek anélkül, hogy az egész pelenkát ki kelljen cserélni.
A pelenkazsákok a mosható pelenkák egy elengedhetetlen tartozékai, amelyre minden Anyukának szüksége van.
Vízálló tulajdonságának köszönhetően a Babambino pelenkazsákokat nem csak koszos pelenkák tárolására használhatod, hanem fürdőruha, tiszta vagy koszos ruhák, mosható arctisztító párnák, törlőkendők, vagy akár női betétek tárolására is.
A biztonságos és masszív zipzáros zsebnek köszönhetően biztos lehetsz benne, hogy a Babambino pelenkazsákok nem engedik ki a nedvességet és a szagokat – légy bárhol!
Ez akkor jöhet jól, ha viszakodsz a kakis pelenkáktól. Egyszerűen csak tegyél egy réteget a betétre mielőtt ráadnád a pelust a kisbabádra, és amikor pelenkát cserélsz, távolítsd el ezt a réteget és dobd ki.
A kakifogó papír használata egyébként lényegesen megkönnyíti a mosható pelenkák tisztítását.
Rengeteg divatos (és drága) pelenkás kuka/vödör közül válogathatunk, de mi a jó régimódi lyukacsos szennyeskosarat ajánljuk.
A használt pelenkákat tegyük egy lyukacsos vödörbe és jól szellőző helyiségben tároljuk.
Ennek a lényege, hogy a lyukakon keresztül átjár a levegő, így a pelenkák nem penészednek és büdösödnek be.
Ha például egy lezárt/fedeles tárolót választunk, akkor a nedvesség miatt a baktériumok könnyebben elszaporodhatnak, ami a kellemetlen szagok kialakulásához vezethet.
MIÉRT ÉRDEMES KIPRÓBÁLNOD A BABAMBINO MOSHATÓ PELENKÁIT?
A legfőbb indok, ami miatt sokan nem mernek belevágni a mosizásba, az a piacon lévő rengeteg pelenkatípus és információ.
A Babambino pelenkáit úgy terveztük, hogy azoknak is egyszerű legyen a használata, akik előtte még soha nem pelenkáztak.
‘All-in-2’ vagy zsebes pelenka? – A Babambino pelenkái mindkét típust egyszerre nyújtják! Használd úgy, ahogy éppen szeretnéd, és ne engedd, hogy a túl sok információ és pelenkatípus a kedved szegje!
Pelenkáinkat úgy terveztük, hogy használatuk egyszerű legyen más családtagok vagy bébiszitterek számára is.
Mosásuk mosógéppel szinte alig jelent többletmunkát, tisztításuk pedig rendkívül egyszerű.
2 funkció 1 pelusba építve.
Bátran használd nappali és éjszakai használatra egyaránt!
A Babambino mosható pelenkák a piacon lévő két legnépszerűbb tervezést ötvözik egyszerre, így Te döntesz, hogy AI2 vagy inkább zsebes pelenkaként használod.
Pelenkáink természetes anyagokból készülnek, így kifejezetten ajánljuk érzékeny bőrű babáknak.
Nincs kipirosodás vagy bőrirritáció, hiszen már a pelenka gyártásakor környezetbarát eljárást választottunk más vegyi anyagokat tartalmazó pelenkákkal ellentétben.
A kisbabák mérete akár hetek alatt is rengeteget változhat, ez pedig újabb és újabb pelenkakészletet követel.
A Babambino pelenkáival azonban könnyedén állíthatod a pelenka méretét, így ugyanaz a pelus végigkísérheti a babát a születésétől kezdve egészen kisgyermekkoráig (kb. 3,5 kg-tól akár 16 kg-ig).
Ez nemcsak környezetbarát, de rendkívül gazdaságos is, mivel nem kell a baba növekedésével folyamatosan nagyobb méretű pelenkákat vásárolnod.
A mosható pelenkáinkkal már néhány hónap alatt megtérül a kezdeti befektetés, a megtakarítás pedig egy kisbaba esetén 100.000-250.000 Ft-ra tehető.
Emellett egy jól összeválogatott készlet akár a következő babát is kiszolgálja, így a megtakarítás akár félmilliós is lehet.
Ráadásul a Babambino pelenkáival egyszerre 2 típust is vásárolsz mindössze egy áráért.
TIPP
A már nem használt, de jó minőségű és még működőképes pelenkákat használtan is eladhatjuk, így a kezdeti befektetés egy jelentős részét is visszakaphatjuk.
Egy baba átlagosan 2.500 db eldobható pelenkát piszkít be csak az első 12 hónapban és kb. 4500 db-ot, amíg eléri a szobatisztaságot.
Ez egy kisbaba szobatisztulásáig kb. 1 tonna nehezen lebomló veszélyes hulladékot jelent.
Emellett az eldobható pelenkák lebomlási ideje nem csak közel 500 évet vehet igénybe, de a lerakókban bomló pelenka metánt is termel, ami még a szén-dioxidnál is károsabb gáz, így égetésük a bennük lévő műanyag miatt rendkívül környezetkárosító.
Már ha csak egy alkalommal használsz mosható pelenkát naponta, akkor is megközelítőleg 900 eldobható pelenkával kevesebbet termelsz az évek alatt.
BELEVÁGNÁL A MOSHATÓ PELENKÁZÁSBA, DE FÉLSZ, HOGY A TISZTÍTÁSA MACERÁS ÉS IDŐIGÉNYES?
SZUPER EGYSZERŰ TISZTÍTÁS 3 EGYSZERŰ LÉPÉSBEN
1. LÉPÉS
BORÍTSD A TERMÉST A WC-BE
Egyszerűen csak borítsd a ‘termést’ a WC-be, majd öblítsd le a koszos pelenkát hideg vízzel, és már mehet is a pelenkatárolóba.
NEM KELL SÚROLNI!
A pelenka speciális anyagának köszönhetően a szilárd széklet szinte lepörög róla, így nem kell félned, hogy mit csinálj a kakis pelenkával.
2. LÉPÉS
MOSÁS
Öblítő/gyorsmosás: Az előző napi és az éjszakai pelenkákat elég reggelente egy hidegvizes öblítő/gyorsmosás programon elindítani. Centrifuga fordulatszám: 1000 rpm.
Ha ezután nincs időd főmosásra, akkor a program lejárta után egyszerűen tedd őket a pelenkatárolóba.
Főmosás (2 naponta): A már korábban öblített pelenkákat és a betéteket vedd ki a pelenkatárolóból és tedd a mosógépbe (akár a többi ruháiddal együtt), és indíts el egy 40-60 fokos, mosószeres, a leghosszabb, lehetőség szerint pamut (cotton) vagy szintetikus (synthetics) programot. Centrifuga fordulatszám: 1000 rpm.
3. LÉPÉS
TEREGETÉS
A főmosás lejárta után, szárításhoz és fertőtlenítéshez a legjobb módszer, ha egyszerűen kiteregeted a pelusokat/betéteket a napra.
Az UV igen jó fertőtlenítő hatású, a napon a foltok is gyönyörűen elhalványulnak.
Ha erre nincs lehetőséged vagy a téli időszakban egy ruhaszárító állvány is megteszi.
készen állok, hogy kipróbáljam a babambino mosható pelenkáit. Hogyan kezdjek neki?
1. VÁLASZD KI A LEGSZEBB PELENKÁINKAT VAGY VÁLASZD A KEZDŐCSOMAGUNKAT
- Böngéssz a gyönyörű, egyedi mintájú mosható pelenkáink között és találd meg a számodra legszebb mintájút.
- Mielőtt rendelnél, fusd át a gyakori kérdéseinket, ahol előre megválaszoltuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
- Ha további kérdésed van, csak írj nekünk az info@babambino e-mail címre, és mi a lehető leggyorsabban igyekszünk válaszolni.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
mosható pelenkákkal kapcsolatos kérdések
Ha már legalább egyszer volt tapasztalatod a tisztába tevéssel, akkor minden bizonnyal emlékszel, hogy elsőre az egész egy kicsit furcsa/új volt, és valószínűleg kellett egy kis idő, míg belerázódtál. Szerintünk nincs ez máshogy a mosható pelenkák használata esetén sem, és az egész inkább csak megszokás kérdése.
Mint minden más pelenka esetében, valószínűleg néhány alkalommal gyakorolni kell a tisztába tevést, de biztosak vagyunk benne, hogy idővel profi leszel és gyorsan belejössz. Néhány alkalom után pedig vissza sem akarsz majd térni az eldobható pelenkákhoz.
A Babambino mosható pelenkáit úgy terveztük, hogy használata egyszerű legyen még azoknak is, akik előtte soha nem pelenkáztak. Mi tudjuk, hogy sokan azért nem vágnak bele a mosizás világába, mert túl sok információ és pelenkatípus létezik a piacon, ami nemhogy megkönnyítené, hanem sokkal inkább nehezebbé teszi a pelenkatípusok közötti választást.
Mi többek között erre a problémára is kerestük a megoldást, ezért alkottuk meg a Babambino mosható pelenkáit, amelyeket egyszerre használhatsz zsebes és/vagy ‘All-in-2’ pelenkaként. A Babambino pelenkáival tehát egyszerre nemcsak pénzt spórolsz, de rögtön két típusú pelust is vásárolsz, ami kifejezetten nagy segítség lehet, ha már egy ideje ki szeretnéd próbálni a mosható pelenkákat, de a túl sok típus és információ között elvesztél.
Ezenkívül, azzal is szembesültünk, hogy sokat pisilős kisbabák esetében nincs egy biztos megoldás, és a pelenkák sokszor átáznak, ami szintén elveheti a kezdeti lelkesedést. Ezért fejlesztettük ki, hogy egyszerre akár több betétet is a pelenkáinkba lehessen helyezni, minimálisra csökkentve ezzel az ázás esélyét. Ha pedig szuperbiztosra szeretnél menni, akkor használd a Babambino mosható pelenkáit egyszerre zsebes ÉS ‘All-in-2’ pelenkaként.
Amennyiben bármilyen kérdésed lenne, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az info@babambino.hu e-mail címen, és szívesen válaszolunk.
Igen! Az alábbi instrukciók elvégzésével Te is segíthetsz megőrizni és meghosszabbítani a mosható pelenkák minőségét és élettartamát. Az előmosásnak nem csak higiéniai előnyei vannak, de számos anyag csak néhány mosás után éri el teljes nedvszívó kapacitását. Mi az alábbiakat ajánljuk első használat előtt:
- Áztasd a mosható betéteket éjszakára meleg vízben (mosószer nélkül)
- Mosás mosószerrel
A pelenkákat és a betéteket tedd a mosógépbe, és indíts el egy 40 fokos, hosszú, lehetőség szerint pamut (cotton) vagy szintetikus (synthetics) programot. A centrifuga fordulatszám legyen 1000 rpm. - Teregetés/szárítás
Szárításhoz a legjobb, ha egyszerűen kiteregetjük a pelenkákat és a betéteket a napra. Amennyiben erre nincs lehetőséged vagy a téli időszakban egy ruhaszárító állvány is megteszi.
Győződjünk meg arról, hogy a pelenkák és a betétek teljesen szárazok, mielőtt összeszednénk őket.FONTOS: Soha ne vasald vagy tedd a pelenkákat és a betéteket közvetlen a fűtőtestre.
(Hogy minél jobban elérjük a betétek maximális nedvszívó kapacitását, ezt a folyamatot nyugodtan megismételheted még 3-5-ször.)
- Most már készen állsz, hogy felavasd a Babambino mosható pelenkáit és betéteit!
Ez minden babánál egyéni akár eldobható, akár mosható pelenkáról van szó. Ahogy telik az idő, úgy egyre kevesebbszer kell majd a pelenkát cserélni. A Babambino pelenkái úgy lettek tervezve, hogy azokat olyan sűrűn kelljen cserélni, mint az eldobható pelenkákat.
TUDTAD? Az ázások (szivárgás) 99%-a azért következik be, mert a pelenkát nem megfelelően adjuk a babára, túl sok idő telik el a pelenkacserék között, vagy – főleg sokat pisilős kisbabák esetén – nem elég a pelenkába helyezett nedvszívó betét.
Ezért mi azt javasoljuk, hogy mindenképp ellenőrizd, hogy a pelenka tökéletesen passzol-e a kisbabádon, próbáld kicsit lazábban vagy szorosabban, próbáld ki, hogy a betéteket máshogy variálod a pelenkában, és próbáld ki ‘All-in-2’ és zsebes pelenkaként is a pelusainkat. Ezenkívül az is fontos, hogy megfelelő gyakorisággal legyen cserélve a pelenka, és ne add fel az első 1-2 próbálkozás után! 🙂
TIPP: Éjszakára valószínűleg egy kicsit több felszívódásra lehet szükséged, így bátran használj egyszerre akár több betétet is (kipróbálhatod a tetrákat is), vagy próbáld ki, hogy egyszerre használod a Babambino mosható pelenkáit zsebes ÉS ‘All-in-2’ pelenkaként. Szerintünk nem fogod megbánni. 🙂
Egyáltalán nem, amennyiben helyesen adtad a babára a mosható pelenkát.
• Ha nincs pisi, akkor a pelust akár öblítés nélkül szárazon is a pelenkatárolóba teheted, de újra is felhasználhatod. Ez leginkább a baba bőrérzékenységétől függ. Amennyiben bőrirritáció lépne fel, akkor azt javasoljuk, hogy minden alkalommal cseréld ki a külsőt is.
• Pisi és/vagy folyós (anyatejes) kaki esetén: Először öblítsd le a pelenkát/betétet hideg vízzel, majd miután kinyomkodtad a vizet belőle, mehet a tárolóba.
• Szilárd kaki esetén: Egyszerűen öntsük bele a ‘termést’ a WC-be, majd öblítsük le a pelenkát/betétet hideg vízzel, nyomkodjuk ki a vizet amennyire csak tudjuk, ezután tegyük a tárolóba.
Minden esetben törekedjünk arra, hogy minél kevesebb folyadék maradjon a pelenkában, mielőtt azt a tárolóba tennénk a különböző baktériumok elszaporodásának elkerülése érdekében.
TIPP 1: Amennyire csak lehet, próbáljuk meg a lehető legtöbb ‘termést’ lesöpörni a mosható pelenkáról/betétről, hogy az minél tisztább állapotban kerüljön a mosógépbe. Akár egy kis kefét is bevethetünk erre a célra és tarthatunk a WC mellett.
TIPP 2: A mosható pelenka tisztítását (főleg anyatejes kaki esetén) lényegesen megkönnyíti a kakifogó papír használata, melynek célja, hogy a pelenka belső fele és a babapopsi közé behelyezett réteg felfogja a kakit és megakadályozza, hogy az belenyomódjon vagy szétfolyjon a pelenkában. Vannak mosható és eldobható kakifogók, de figyeljünk arra, hogy bőrbarát legyen. Amennyiben az eldobható típust válasszuk, akkor az mindenképp WC-be dobható anyagból legyen, hogy ne okozzunk dugulást.
Ez több tényezőtől is függ, például hogy hány pelusod van, vagy hogy milyen gyakran cseréled őket.
Azonban maximum 2 naponta mindenképp ideális egy főmosást elindítani, hogy a koszos pelenkában lévő baktériumok ne kezdjék el roncsolni a szövetet. Minél tovább tároljuk ugyanis koszosan a pelenkákat, annál hosszabb ideig roncsolódhat a szövet!
A mosási szokás kialakítása családonként eltérő, de az alábbi példa segíthet:
• Minden reggel
Indíts el egy mosószer nélküli, hidegvizes öblítő vagy gyorsmosás programot, de semmiképp sem előmosást az előző napi és éjszakai koszos pelenkákkal és betétekkel. Ha ezután nincs időd főmosásra, akkor a program lejárta után egyszerűen tedd őket a pelenkatárolóba.
• Legkésőbb minden második este
A már korábban öblített pelenkákat és betéteket vegyük ki a pelenkatárolóból és tegyük a mosógépbe. Indítsunk el egy 40-60 fokos, mosószeres, a leghosszabb, lehetőség szerint pamut (cotton) vagy szintetikus (synthetics) programot, de semmiképp sem ECO-t. A centrifuga fordulatszám legyen 1000 rpm, és figyeljünk a mosószer adagolására. A program lejárta után teregessük ki a pelenkákat és a betéteket.
Pont az ellenkezője!
Mi nem ajánljuk az áztatást (kivéve a pelenkabetéteket egy éjszakára az első használat előtt), mert ez rendkívül nagy odafigyelést igényelne.
• Ha nincs pisi, akkor a pelust akár öblítés nélkül szárazon is a pelenkatárolóba teheted, de újra is felhasználhatod. Ez leginkább a baba bőrérzékenységétől függ. Amennyiben bőrirritáció lépne fel, akkor azt javasoljuk, hogy minden alkalommal cseréld ki a külsőt is.
• Pisi és/vagy folyós (anyatejes) kaki esetén: Először öblítsd le a pelenkát/betétet hideg vízzel, majd miután kinyomkodtad a vizet belőle, mehet a tárolóba.
• Szilárd kaki esetén: Egyszerűen öntsük bele a ‘termést’ a WC-be, majd öblítsük le a pelenkát/betétet hideg vízzel, nyomkodjuk ki a vizet amennyire csak tudjuk, ezután tegyük a tárolóba.
Minden esetben törekedjünk arra, hogy minél kevesebb folyadék maradjon a pelenkában, mielőtt azt a tárolóba tennénk a különböző baktériumok elszaporodásának elkerülése érdekében. Ezenkívül, amennyire csak lehet, próbáljuk meg a lehető legtöbb ‘termést’ lesöpörni a WC-be a mosható pelenkáról/betétről, hogy az minél tisztább állapotban kerüljön a mosógépbe. Erre a célra nyugodtan tarthatunk kéznél egy kis kefét a WC mellett.
FONTOS! Ne használj olyan erős tisztítószereket, mint például az ecet, szódabikarbóna, fehérítő vagy az erős folteltávolítók, mivel ezek erősen roncsolhatják a pelenka anyagát és tulajdonságait, így ezek valamelyikének használata érvényteleníti a termékgaranciát. A bambusz különösen érzékeny az erős tisztítószerekre.
Az általunk ajánlott mosási rutin után szárításhoz és fertőtlenítéshez egyszerűen csak teregesd ki a pelenkákat és a betéteket a napra. Mindamellett, hogy az UV igen jó fertőtlenítő hatású, a napon a foltok is gyönyörűen elhalványulnak. Nem beszélve arról, hogy ez a legtakarékosabb módja a szárításnak. Amennyiben erre nincs lehetőséged vagy a téli időszakban egy ruhaszárító állvány is megteszi.
1. A mosógép optimális megtöltése
A mosógép töltési kapacitásától függően ügyeljünk arra, hogy a mosógép maximum 3/4-éig legyen a pelenkákkal megtöltve. A pelenkáknak ugyanis sok víz kell az alapos átmosáshoz, és ha ennél több kerül a mosógépbe, akkor a mosás nem lesz hatékony. Ennek az ellenkezője is igaz, ne töltsük alul a mosógépet, mivel az nem megfelelő centrifugáláshoz és túlzott hab képződéséhez vezethet. Ennek kiküszöbölésére tehetünk a pelenkák/betétek mellé olyan – színben és anyagban hasonló, tehát lehetőleg ne piros vagy fekete – ruhadarabokat, amelyeknek szüksége lehet egy alapos mélytisztításra. Ekkor viszont kifejezetten figyeljünk arra, hogy a pelenkákat mosózsákban mossuk. Ellenkező esetben a pelenka belseje elszíneződhet, és begyűjtheti a többi ruhából leváló szöszöket.
2. Öblítő vagy gyorsmosás program mosószer nélkül
Ha megtöltöttük a mosógépet, indítsunk el egy mosószer nélküli hidegvizes öblítő/gyorsmosás programot, de semmiképp sem előmosást. A mai mosógépek annyira vízhatékonyak, hogy gyakran újra felhasználják az előmosásból származó vizet, míg az öblítő vagy gyorsmosás program mindig elvezeti azt. A pelenkák erősen szennyezettek, így nem akarjuk, hogy az előmosásból származó víz újra felhasználásra kerüljön a főmosás során.
3. Főmosás mosószerrel
Az öblítő/gyorsmosás program lejártával indítsunk el egy 40-60 fokos, a leghosszabb, lehetőség szerint pamut (cotton) vagy szintetikus (synthetics) programot, de semmiképp sem ECO-t. A centrifuga fordulatszám legyen 1000 rpm. Figyeljünk a mosószer adagolására, amennyiben a mosógép 3/4-éig van töltve, használjunk csak 3/4 adagot. A túl sok mosószer használatával ugyanis többet ártunk, mert a pelenkaszövetben felhalmozódott maradványok nemcsak bőrérzékenységet idézhet elő, de súlyosan károsíthatja a mosható pelenkák tulajdonságait. Sokszor ez a mosás utáni kellemetlen szagok és a szivárgás okozója. Lehetőség szerint kerüljük a celluláz enzimet tartalmazó mosószereket, a különböző bolti öblítőszereket/textillágyítókat, és az olyan erős tisztítószereket, mint például az ecet, szódabikarbóna, fehérítő vagy az erős folteltávolítók, mivel ezek erősen roncsolhatják a pelenka anyagát és tulajdonságait.
TIPP 1: Szerintünk az esetek többségében elég 40 fokon mosni a pelenkákat és betéteket, és csak időközönként 60 fokon, illetve az alábbi esetekben:
• 3 hónapos kor alatti kisbabák esetében,
• bőrérzékenység esetén,
• amennyiben egyszerre több kisbabán is használod ugyanazt a mosható pelenkát,
• amennyiben egy nagyobb közösségben éltek,
• ha a kisbabád feltehetően nem érzi jól magát.
TIPP 2: Sokan megfeledkeznek a mosógép rendszeres karbantartásáról, így azt a mosószer túladagolásával vagy magasabb hőfokon való mosással kompenzálják, ami nemcsak bőrérzékenységhez, de a mosható pelenkák tulajdonságainak roncsolásához is vezethetnek. Érdemes tehát erre külön odafigyelni.
Mindenképp vegyük figyelembe, hogy a nem megfelelően választott mosószerek egyrészt az egészségre káros kemikáliákat tartalmazhatnak, amelyek irritálhatják a baba bőrét, másrészt lényegesen roncsolhatják a mosható pelenka tulajdonságait. Mi nem szeretnénk egyik mosószermárkát sem népszerűsíteni, de az alábbiakat mindenképp érdemes figyelembe venni mosószer választáskor:
Egyes mosószerek ún. celluláz nevű enzimet tartalmaznak, amely rendkívül negatív hatással lehet például a bambuszra és a gyapotra, ami még súlyosabb, ha a szárítógépben felhasznált hőmennyiséggel kombinálják. Ezért mi mindenképp celluláz enzim mentes mosószer használatát javasoljuk, és részesítsük előnyben a mosóport a folyékony szerekkel ellentétben.
Nem ajánljuk a bolti öblítőszerek/textillágyítók használatát, mivel azok egy vegyszeres réteget képeznek a pelenka anyagának szálain, ami lényegesen ronthatja a pelus nedvszívó képességét. Ugyanezen okból ellenőrizzük, hogy mosószerünk ne tartalmazzon fehérítőt, mert az erősen roncsolhatja a pelenka vízhatlanság tulajdonságát. Kerülendő továbbá az egyéb erős tisztítószerek használata (pl. ecetes előöbítés), mert ezek kiütésekhez vezethetnek és csökkenthetik a pelenkák élettartamát.
Egy másik dolog, amit sajnos nagyon kevesen tesznek meg, az a mosógép rendszeres karbantartása. Sokan kompenzálásként inkább túladagolják a mosószer mennyiségét, ami helytelen. A túl sok mosószer használatával ugyanis többet ártunk, mert a pelenkaszövetben felhalmozódott maradványok nemcsak bőrérzékenységet idézhet elő, de súlyosan károsíthatja a mosható pelenkák tulajdonságait. Sokszor ez a mosás utáni kellemetlen szagok és a szivárgás okozója. Amennyiben a mosás után tisztátalan szagúak a pelenkáink, az az alábbiakban keresendő:
• a mosás nem tartott elég hosszú ideig vagy nem megfelelő mosási program,
• nem megfelelő adagú mosószer használata (túl kevés vagy túl sok),
• túl sok pelenka került a mosógépbe, így a mosási program nem volt elég hatékony,
• a mosógépnek egy karbantartási ciklusra van szüksége.
Az első dolog tehát, amit a termékek visszaküldésekor megvizsgálunk (leginkább hibás termékre hivatkozva), az a fentebb említett pontok tesztelése. Ezekben az esetekben helytelen használat miatt sajnos nem áll módunkban visszavenni a termékeket.
Szárításhoz és fertőtlenítéshez a legjobb módszer, ha egyszerűen kiteregetjük a pelusokat/betéteket a napra. Az UV igen jó fertőtlenítő hatású, a napon a foltok is gyönyörűen elhalványulnak. Nem beszélve arról, hogy ez a legtakarékosabb módja a szárításnak.
Amennyiben erre nincs lehetőséged vagy a téli időszakban egy ruhaszárító állvány is megteszi.
Ha mégis szárítógépben szárítanád a pelenkákat és a betéteket, fontos, hogy külön szárítsd őket, és tudj róla, hogy ez a nedvszívó képesség vesztésével járhat, ugyanis a szárítás során az anyag folyamatosan ritkul. (Gondolj csak bele, amikor a szűrőt cseréled – ennek egy része az a szárítógépben lévő ruhák anyaga.)
A pelenkakülsők hőérzékenyek, így azokat csak alacsony hőfokon és maximum 10 percig szárítsd, majd teregesd ki. A betéteket száríthatod kicsit tovább, de szintén alacsony hőfokon, majd teregesd ki. Mindkét esetben figyeljünk arra, hogy a pelenkák és a betétek teljesen legyenek szárazok, mielőtt összeszednénk őket.
FONTOS: Soha ne vasald, vagy tedd a pelenkákat/betéteket közvetlen a fűtőtestre.
Persze! Mivel minden baba különböző (vannak, akik többször és többet pisilnek, míg mások kevesebbet), így a folyadékfelszívódás is másként alakul. A Babambino mosható pelenkáit úgy terveztük, hogy azok minden igényt kielégítsenek – legyen szó nappali vagy éjszakai használatról, sokat vagy keveset pisilős kisbabáról.
Egy Babambino szett az alábbiakat tartalmazza:
• 1 x Babambino mosható pelenka, amely ‘All-in-2’ és zsebes pelenkaként is használható,
• 1 x rövidebb, patentos (snap-in), bőrbarát bambusz pelenkabetét, és
• 1 x hosszabb, patentos (snap-in), bőrbarát bambusz pelenkabetét.
Amennyiben még több felszívódásra van szükséged, bármikor rendelhetsz tőlünk további extra pelenkabetéteket.
Arra is figyeltünk, hogy minden Babambino mosható pelenkánk kompatibilis legyen bármelyik betétünkkel, így nem kell félned, hogy esetleg rossz méretű betétet vásárolnál tőlünk.
Persze!
Bármikor, amikor kimozdulnátok (pl. játszótér) vagy utazni mennétek, csak készíts be egy pelenkazsákot a koszos pelusoknak. Amennyiben a pelenkazsák tiszta, azt nyugodtan használhatod tiszta pelenkák/betétek vagy éppen kozmetikumok tárolására is.
A Babambino pelenkazsák kívül-belül egy vízhatlan anyaggal bevont zárható zsák, így nemcsak koszos pelenkák, hanem edzős ruhák és vizes fürdőruhák tárolására is használhatod.
Ha olyan helyen vagytok, ahol van WC a közelben, akkor szilárd kaki esetén söpörd bele a ‘termést’ a WC-be (szükség esetén használj kakifogó/WC papírt). Ha nincs erre lehetőség, akkor tartsd a pelusban a kakit, tekerd fel és rögzítsd egy vagy több patenttal. Amikor hazaértek, a pelusokat a szokásos módon tisztítsd, a zsákot pedig nyugodtan dobd a mosógépbe. A Babambino pelenkazsákok együtt moshatóak a pelenkákkal és a betétekkel, illetve más ruhadarabokkal is.
Persze! Már ha csak egy alkalommal használsz mosható pelenkát az eldobható helyett naponta, akkor is megközelítőleg 900 eldobható pelenkával kevesebbet termelsz az évek alatt. Minden apró változásnak nagy jelentősége van, és a legkisebb erőfeszítéseidért is hálásak vagyunk.
Nem. Ez leginkább a baba bőrérzékenységétől függ. Ha a pelenkakülső nem ázik át, akkor nem szükséges minden alkalommal cserélni. Amennyiben viszont bőrirritáció lépne fel, akkor azt javasoljuk, hogy minden alkalommal cseréld ki a külsőt is.
A mosható pelenka egyik nagy előnye, hogy a természetes anyagoknak és a jobb szellőzésnek köszönhetően nem feltétlenül kell mellé popsikrémet használni.
Azonban ha mégis kipirosodást tapasztalsz (például anyatejes kaki esetén), akkor azt tanácsoljuk, hogy mindenképp védd a pelenkát kakifogóval. A popsikrémek (még a természetes összetevőkkel rendelkezőek is) vízzáró réteget képezhetnek, ezért ha beledörzsölődnek a pelenkába, akkor eltömíthetik a szálakat, így a pelenka víztaszítóvá válhat, és el kezdhet ázni.
A használt pelenkákat tegyük egy lyukacsos vödörbe és jól szellőző helyiségben tároljuk. Ennek a lényege, hogy a lyukakon keresztül átjár a levegő, így a pelenkák nem penészednek és büdösödnek be. Mi a fém anyagból készült kosarakat részesítjük előnyben a műanyagből készült kosaraknál, mivel ezeknek hosszabb az élettartamuk és újrahasznosíthatóak, de bármilyen lyukacsos tároló megfelel erre a célra.
Hiányolsz valamilyen információt, amiről elfelejtettünk írni, de szívesen olvasnál? Bátran lépj velünk kapcsolatba az info@babambino.hu e-mail címen és oszd meg velünk tapasztalataidat. Mi bármilyen kérdésedre szívesen válaszolunk.
szállítás és fizetés
Webáruházunkban online bankkártyás fizetéssel (a Paylike biztonságos felületén) vagy utánvéttel lehetséges a vásárlás.
Utánvét esetén házhozszállításkor a rendelés összegének kiegyenlítése készpénzzel történik. Az utánvétkezelés díja 499 Ft.
A webáruházunkban a termékeink házhoz történő kiszállítása a Magyar Postával történik.
24.990 Ft feletti vásárlás esetén a szállítás ingyenes.
A rendeléseket lehetőség szerint még aznap feldolgozzuk, majd átadjuk a postának. A posta jellemzően 2-4 munkanapon belül meg próbálja eljuttatni a csomagot hozzád.
garancia
Amennyiben másik mosható pelenkát szeretnél, küldd vissza 30 napon belül és díjmentesen kicseréljük a kívánt színűre, amennyiben az még nem volt használva.
A visszaküldés szállítási díja a vásárlót terheli.
Ha terméket szeretnél cserélni, kérjük értesíts minket az info@babambino.hu e-mail címen pontos információkért.
Minden mosható pelenkánkra 30 napos garanciát biztosítunk.
A termékgarancia azonban nem vonatkozik a helytelen használat miatt visszaküldött pelenkáinkra.
Ehhez kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot az info@babambino.hu e-mail címen.